Tímea

A reggeli nap első sugarai megcsiklandozták arcát, s a nyitott ablakon befújó lágy szellő friss kenyér illatát hozta magával.

Milyen szép is volt, mikor tavaly láttuk felkelni a napot a szántóföldek felett. Hárman voltunk, mint mindig. Gabi, Ákos és én. Ők Suzukival, én meg a Kawasakimmal.

Emlékszem még, ahogy Apa bevitt a kereskedőhöz az érettségi után. Kapásból rátapadtam arra a zöld Kawasakira. Ő pedig először nevetett, aztán épphogy nem sírt, mikor az eladó megmondta az árát.

-          Biztos nem jó egy bicikli? – kérdezte kétségbeesett pillantást villantva felém. Persze csak viccből. Én pedig megráztam a fejem. Hiába, szerelem volt első látásra.

Amikor először elvittem egy körre, azt hittem nem lehetek ennél boldogabb. Szinte szálltam, semmi sem fogható ahhoz, ahogy a napraforgóközt száguldozol, hallod a motorod, amire négy éve vágytál és nincs semmi, ami megállíthatna. Ha ma megkérdezné tőlem valaki, hogy újra megvetetném-e a motort, azt válaszolnám: „Mi sem természetesebb!”

 Gabival és Ákossal a motoros találkozón ismerkedtem meg, hol máshol? Már akkor éreztem, hogy ez nem egy egyszerű barátság lesz. Minden hétvégén elmentünk valahová, és rendszerint addig versenyeztünk, amíg ki nem fogyott a benzin. Volt, hogy késő este keveredtünk haza, viszont nem volt ritka, ha három napra is eltűntünk se szó se beszéd. A szüleim hamar megelégelték, és kidobtak otthonról.

Gabi persze befogadott. Ő volt az első igazi barátom, és mindig az is marad, ha megtartom a titkomat.

Már láttam is magam előtt hosszú, aranyszőke fürtjeit, az élettel teli mosolyát, és a csodálatos, karcsú testét. Beleszerettem.

Volt néhány eszetlen, bolond pillanatom, mikor elhatároztam, hogy mindenképpen a tudtára adom. Ákos viszont mindig ott volt, és ezért hálás vagyok neki. Hálás vagyok, hogy Gabi szeretheti, és Ő vigyáz rá. Mindig, mikor valami igazi őrültséget terveztem, ő megállított.

Persze ő sem volt mindig toppon.

Alig fél éve történt. Úgy éreztem, ha nem mondom el Gabinak, hogy nem csak a barátnője akarok lenni, hanem A  barátnője, belehalok. Úgy terveztem, előbb bemutatom neki az új ugratós trükkömet. Mint egy kis gyerek akartam produkálni magam, hogy bizonyítsak.

-          Timi? Bejöhetek? – kérdezte Anna, az ápolónőm.

-          Igen! Gyere be!

-          Látogatód jött!

-          Máris megyek.

-          Segítsek?

-          Boldogulok. Tudod, nem maradok mindig itt! Erősödnöm kell! – mosolyogtam. Anna nem viszonozta, csak szánalmat láttam a szemében. Íme, egy huszonhárom éves lány egy szál érettségivel, meg egy tolókocsival. Lemásztam az ágyról, majd elrendeztem élettelen lábaimat, hogy ne álljanak olyan természetellenes pózban.

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy jó ötlet volt-e megpróbálnom felvágni, azt válaszolnám: „Nem, de ez van, ezt kell szeretni.”

Kigördültem a folyosóra, ahol megláttam Gabit. Gyönyörűbb volt, mint valaha. Felém villantotta a leggyönyörűbb mosolyát, és elkezdett integetni. Gyönyörű lány volt, és még gyönyörűbb anya lesz.

-          Szia, Tim! Hogy vagy?

-          Szia! Pocsékul, és te?

-          Elnyomottan. Nem csinálhatok semmi izgit a kis pocaklakó miatt! – ironizált.

-          Csak aztán ne legyen olyan fafejű, mint az apja!

-          Vagy olyan vadóc, mint a keresztanyja…

-          És ki az? – szaladt ki a számon. Át sem gondoltam, mit mondok. Mintha beleszólásom lenne a magánéletébe.

-          Háááát, az attól függ.

-          Mitől?

-          Hogy igent mondasz-e.

Hogy én lennék a keresztanyja… hogy valami örökké Gabihoz és a gyermekéhez kössön? Akkor lenne valami értelme az életemnek!

-          Mit mondasz, Timi? Lennél a keresztanyja?

-          Igen. Persze! – Gabi kedvesen rám mosolygott. Még egy órát ültünk kint, amíg Ákos megérkezett, hogy hazavigye a feleségét. Biccentett felém, amit viszonoztam. Akkor jutott eszembe, hogy még csak meg sem kérdeztem, hogy kisfiú lesz, vagy kislány.

-          Gabi! Várj! Kislány vagy kisfiú?

-          Kislány! És Tímea Tünde lesz!

Hirtelen olyan melegség öntötte el a szívemet, ami azelőtt soha. Rólam nevezi el a kislányát. Akinek én leszek a keresztanyja. A családjához fogok tartozni.

Lepillantottam deréktól lefelé béna testemre, amit a szeretett motorom súlya tett ilyenné, és elgondolkodtam azon, hogy mit tennék, ha visszakapnám a lábaimat…

Azt várná az ember,hogy azt felelem,jobban vigyázok magamra,és nem szállok többé motorra.

De nem!

Semmi értelme nincs annak, hogy visszakapom a lábaimat, és nem teszem azt, amit mindennél jobban imádok.

Ha megtehetném,felpattannék a zöld Kawasakira és meg sem állnék,csak ha már kifogyott a benzin.